Az érvénytelenített elnökválasztás miatt Románia a demokrácia karikatúrája lett

2024. december 13. 12:15

Addig szavaztatják majd a népet, ameddig ki nem jön a „megfelelő” eredmény.

2024. december 13. 12:15
null
Földi László
Földi László
Magyar Nemzet

Nyitókép: Képernyőkép / Magyar Nemzet

„Hogy Calin Georgescu csak szavakban ultraromán nacionalista vagy köztársasági elnökként is az lett volna, sosem fogjuk megtudni. A román alkotmánybíróság ugyanis úgy döntött, hogy operatív, azaz nem törvényesített titkosszolgálati információk alapján érvényteleníti a romániai elnökválasztás első fordulójának eredményeit. Ebből következően a második fordulót meg sem tartották, hanem teljesen új választási eljárást rendeltek el a jelöltek kiválasztásától, megismételt kampányidőszakkal, a legközelebbi választás napjáig, ami leghamarabb 2025 márciusa lehet.

Az előzmény, hogy Calin Georgescu nyerte az első fordulót, ő kapta a legtöbb szavazatot, annak ellenére, hogy egyetlen párt sem támogatta, szemben a még versenyben lévő Elena Lasconival, aki mögött több párt koalíciója állt. A döbbenet kiváltotta csönd után megérkezett a segítség, hiszen Washington tudni vélte, hogy ilyen esetekre a román alkotmány lehetőséget teremt. 

Milyen esetre? Amikor nem elfogadható egy demokratikus szavazás eredménye azok számára, akik legszívesebben amerikai zászlóval a gomblyukukban élnének, bár román politikusok? 

A formális vád: titkosszolgálati információk szerint Moszkvából irányított külföldi beavatkozás történt, amely megzavarta a román demokráciát. A valódi gond Georgescuval – nacionalista nézetei mellett –, hogy programjában szerepelt a NATO-ból kilépés víziója, valamint, hogy Románia ne vegyen részt az ukrajnai katonai konfliktusban, még közvetetten sem. Nyilvánvaló, hogy ezek a megjegyzések az amerikai politikát irritálták. Ami persze nem beavatkozás a román belügyekbe, ugye? Így utólag az sem derülhet ki, hogy mitől volt népszerű a választók körében, mert mi van, ha nem a nacionalizmusa, hanem külpolitikai koncepciója volt a vonzóbb.”

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rugbista
2024. december 14. 20:24
Bulgáriában már bejött. Meg tán a balti államokban is.
__iX
2024. december 14. 19:44
Az amcsik ugyanezt csináltatták a bolgárokkal is pár éve. Addig szavaztattak, amíg az elvárt eredmény meg nem lett.
Gubbio
2024. december 14. 12:39
"Addig szavaztatják majd a népet, ameddig ki nem jön a „megfelelő” eredmény." Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog!
Zokni
2024. december 14. 11:53
Kedves Szerző! Oké. Ez olyan, mint amikor Trumpot leszavazták, hogy nincs demokrácia, mert csalás volt. Most viszont VAN demokrácia az USA-ban, mert Trump győzött? Mi volna, ha egyszer csak a tényekről írna, és nem pedig a manipulációs beékelődéseiről!? Vagy azért nem kap fizut?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!